World of Fantasy - Vén Világok Háborúja


Itt találsz némi infót a Vén Világok Háborúja sorozatról. Bocs a designért hamarosan lesz valami szebb ^^.

VVH Letöltés:

INFÓ:


VVH Végijátszás + infó

Vén Világok Háborúja

Üdvözlöm a JÁTÉKOSOSOKAT! Én Big (Nagy Levente) vagyok (aki a játékot olyan szinten vitte végig amire nem is gondoltak volna a készítők).
A játék az RPG Maker 2003 segítségével készült.

Készítő, tervezt, és megalkotó:Simon Gábor (Symon)
Nyers anyag:Csorba István (Csorba)
Ötletek: Kummer Gergő (Kummer)

A program a STEEL WIDOW tulajdona.A program által okozott esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk
Köszönjük.2005 STEEL WIDOW

Az alap történet annyi, hogy nagyon-nagyon régen volt két őrző aki a királynőt őrizte,de az egyik belé szeret,
mikor bevallja, ő elutasítja a kérőt.Ezt nem tudja elviselni ezért megpróbálja elrabolni , de sikertelen
és elmenekül. Már halálán van ezért megkéri a sötétség erőit, hogy majd feltámadhasson.
2000 ével ezután egy bolond (a játékban Symon bátyja) feltámasztja és ezzel el is kezdődik a "Vén Világok Háborúja"
a 3. világ háború vége, a csend napja. A föld nagy része víz alá került 3 nagy hatalom maradt fenn: A Protektorátus,
a Vurdula Hercegség, és a szabadságharcosok.Ez már a múlt...

Harcrendszer:
Támadás:ezen belül van 3 dolog (hogy az igazán bénák is megértsék).
-Támadás: Meg támadja az ellen felet.
-Védekezik: Védelmi pozíciót vesz fel (ez persze nem látszik).
-Képesség: Itt a varázslatokat használhatod harc közben.
Automata támadás: Gombok lenyomása nélkül is támad (van aki még ezt sem tudja).
Futás: Elmenekülhetsz a kissebb harcokból.

Menü: A nulla és az Esc gombbal lehet bemenni.
-Tárgy: Itt az összegyűjtött tárgyakat használhatod.
-Képesség: A szintek után kapott varázslatok.
-Felszerelés: A megvett, megszerzett tárgyakat (kardok páncélok) itt rakhatod magadra.
-Elmentés: Mentő kristály helyett használható (de csak világ térképen)
-Státusz: Megnézheted a harcosod tulajdonságait.
-Kilépés: Itt léphetsz ki a játékból (és hagyhatod magára a földet)

A JÁTÉK:
A játék az barrakban (alvó szobában) kezdődik itt kapod a(z első) riasztást. Miután felkeltél, ezután
kimész a szobából majd mihelyt lehet menj a mentő kristályhoz (kis kék láng) és ments
(néhol elég ha hozzá érsz de van olyan hely is ahol entert kell nyomni).Aztán ki onnan fölfelé
miután kimentél jobbra lehet beszélni az emberekkel (de nem érdemes). Középen kimész ott találsz egy hullát (Dr. Bano később
úgy is találkozol vele).Menj egyenesen jobbra tovább (itt lesz egy pár harc!!!). Itt továbbra is jobbra. A ninjákat
nem kötelező kinyírni.Majd le a lépcsőn és balra lent át az ajtón ezután középen le és balra találsz egy ládát
(tartalma:2 mana ital) eztán jobbra fel és beszélj az egyik katonával tovább föl és a kapunál (résnél) jobbra.
Ezután kövesd az utat lefelé a piros ládábát vedd (enterrel) fel (1 nagy gyógyital) tovább az úton jobbra majd beszéd az ezredessel
(olvasd amit írnak mert lehetnek számodra fontos információkis) Majd vissza a barrakba ott találod Eny-t (persze nem mond
semmi okosat ezért csak entert nyomj) le a lépcsőn és (húzz) aludni.Külömben Symon ágy a fal melletti utolsó az ajtótól.
Kifelé és MENTS (ne ess abba a hibába amibe először én). Miután mentettél menj felfelé majd nem a szokásos úton ki hanem le
az ebédlőbe ne oldalra menj fel hanem egyenesen és húzzá a reptérre arra amerre az ezredeshez mentél csak most
nem felmész hanem ahol a két katona volt ott most a jobbra kanyarodó úton kell menni.Menj le a lépcsőn
és vedd fel majd teljesen le a kép aljáig ott balra majd be az előző láda feletti ajtón. Menj fel és látsz 3 katonát attól 1-gyel
arrébb (balra) találod ruhádat.Utánn FONTOS, HOGY OLVASD A SZÖVEGET MERT NAGYON FONTOS INFORMÁCIÓKAT KAPSZ.
Először menj lefelé majd egy barlangba érsz menj oda minden csontvázhoz és nyomj entert majd menj tovább vedd fel ládát és menj
be balra . Itt harc menj tovább kis harc és vissza a csapathoz.Ezután kummerrel mész egyenesen jobbra jobbra jobbra utána le
le le le le jobbra le balra (amíg világosabb a fű) le és ott vagy szétversz 4 ellenséget (ha nem akad meg a játék)(használj álomvarázst)
Majd irány jobbra a város előtt harc (ha annak nevezhető) utánna át a város elején egészen a következő térképig majd le és jobbra
egészen addig amíg egy ház szélén nem lesz egy üveget ábrázoló tábla ott be és a dobozt felvenni.Majd ki el a kép végéig ott felfelé van
egy lián ami előtt egy ninja áll de megkerülhető (erre a nem gondoltak a bénák) fel a liánon és a robot feletti hordót rálökni a robotra
Majd egy kis mellékes ki kell hozni egy kémet (Gazdát majd akit később úgy is kicsinálsz) vedd fel a ládát és mindig jobbra miutén beszéltél
Gazdával menj balra egészen az út jelző tábláig ott megtudhatod merre van a reptér addig úgy se enged be a reptérre amíg meg nem nézted
(ja és meg ne próbáld le győzni a ninjákat mert kicsinálnak ha hozzá érsz. Szar tervezés mi?).Ha be értél akkor várj majd harc.
Menj le a lépcsőn el jobbra le jobbra aztán be az ajtón kis párbeszéd (ami túl van dramatizálva).MENTS majd jobbra a 3 tuskónál le majd
ismét jobbra ahol meglátsz egy lányt (aki később fontos lesz de nem igazán fogjuk szeretni) mentsd meg, aztán jobbra le be a bányába
majd a vonalon menj fel ládáig és vedd fel utánna ki a sinen. Kövesd az utat (füvet ahol világosabb) és beszélj a nővel és utánna.
Majd menj be a balra lévő szobába ez után fel a lépcsőn (bal felső sarok ne, hogy egyszerű legyen). Be a középső szobába és...(várj)
le a lépcsőn és ki a szobából utánna a lila doboz alatt ki a teraszra. Enyvel be a barrakba alvás (10 másodperc kb.). Ki a kapuhoz és
beszélj "Meré"-vel. Ki a Protektorátudból és el. Észak nyugat felé a hídig ott vedd meg a jegyeket és be az ajtón. Aztán minden megy
egy ideig magától miután mindenki beszállt a léghajóba (te is Eny-vel) egy rövidke párbeszéd után ülj le Mere mellé (és várj az ujjabb
párbeszédre).Ezután szállj ki és menj a jobb alsó sarokba a gyógyitalért, majd menj ki onnan és még egyszer ki (éééés várd meg amíg
felrobban a hajó). Majd egyenesen lefelé addig a kis magányos házig.Ez után Csorbáékkal folytatódik a történet. Jobbra ki ott talizol
Adeával ő megmondja merre menj tovább. Be érsz a faluba ott menj egyenesen előre (harcolni még nem tudsz, de nézd a harcot), miután
kimentél az "arénás" térképről (egyenesen jobbra) utána el balra míg egy házhoz érsz ott találod Symont a balra levő szobában.
A 2.-on alvás aztán ki (persze ha tudod hol kell) nagyjából középtájt alulról a második kocka.Aztán beszélj azöreggel a ház előtt,
miután észre vett az ellenség és elmentél onnan párbeszéd.Innen Eny-vel folytatódik a történet (ismét párbeszéd) majd menekülés
balra (és a kis nekrológ után ismét harc Symonnal együtt) miután elmenekült utánna és ujjabb harc ha győzöl és meg volt a
párbeszéd a társaiddal akkor irány a jobbra levő kikötő ott ments és menj tovább majd az úton (le, balra).
Aztán Symonnal tovább balra és fel a hadtörténeti múzeumba (ha akarsz nézelődhetsz de nem éri meg miután ki mentél a bent
lévő katona jelenti hogy ott vagy, ez szívás mert nem lehet kikerülni) vissza a szökő kúthoz (párbeszéd má megint). Aztán be
a szállásra (ami a szökőkúttól Dél keletre van) ments, alvás utánna harc, fel a hajóra a hosszú párbeszéd után menj amenj át a szemben lévő
szigetre (egyenesen balra) majd ha át értél kikötőbe ahol a házak mellett egy sír van ott menj be a faluba. Itt Csorbával folytatod a
történetet ments utánna föl majd be a dollár jellel ellátott házba harc utánna menj a hajógyárba balra ments tovább balra miután
fel robbantál párbeszéd, utánamenj a sír kereszttel jelzett helyre ott harcok.Le balra egészen a sziget végéig ott felfelé a házig.
Kövesd Kummert jobbra majd fel a cölöpök között be a jobb oldali ajtón.Majd a hosszú párbeszéd után ki jöttél aházból jobbra ki aztán
megintjobbra és fel egészen a hegyeknél lévő faluig ott be. Rögtön ahol vagy ottbe az első házba itt vásárolhatsz be, miután bevásároltál és kimentél újabb harc Jack-kel (aki egy gigászi robottal mászkál ne hogy egyszerű legyen a helyzet).Miután
legyőzted elmész egy erdő szerűségbe ahol jobbra, föl, jobbra le jobbra föl, balra föl és a tetején balra át a hídon ahol le esel és újra
harcolsz Jack-kel legyőzöd. A heroikus harc végén JACk életét veszti. (de ne hogy jó legyen valami ezért a Nekromanta újra föl támasztja) eztán egyenesen jobbra, jobbra be a faluba ami
háznak van álcázva ott be a második házba ésbeszélni Kummer nagyapjával ez után jobbra ki és ments be a protektorátusba ott le, jobbra,jobbra
jobbra, le jobbra, fel jobbra, fel be az admirálishoz ott ismét szöveg innen vissza ahol végre kinyírhatod Gazdát utánna vissza egészen a
barrak utáni 2. szobáig ott fel az ajtón és balra (be Bano-hoz akit Symon nem igazán kedvel ahogy ezt szóban is ki mondja)
ezután be a barrakba utánna admirálishoz vezető úton egészen a kapuig ott le. Azután keresdmeg symont aki a kapunál van.
Ki az admirálistól és vissza a barrakba azután az admirálisfelé de mi előtt bemennél az admirálishoz az első útnál jobbra
utánna az ajtótól lefelé teljesen majd balra be (ott lesz egy láda) majd vissza fel és be az ajtón itt ments majd jobbra be és
ülj le a többiek mögé (ja és olvasssss mert fontos információkat kapsz) majd az É.Ny. fele levő szigeten menj be az első tenger parti
városba. Ments majd jobbra fel az első két ház között jobb oldalt majd jobbra fel majd be a házba (és a piálási verseny után) ki
ezután vissza a kereszteződéshez és jobbra,jobbra és ki városból és fel Észak felé egészen a várig ott be le felé majd az úton (a vöröses rész)
jobbra egészen a palotáig.Itt igen érdekes hangok lesznek ami sok mindenre utalhat...miután bent vagy harc és fel a lépcsőn újra harc
és fel a lépcsőn harc majd a jobb felső sarokban le a lépcsőn lefelé harc és le ott a sok ember között bal oldalt fel lépcsőn
harc miután sikeresen macskává változtál vedd fel a kulcsot és menj a repülőbe.És vissza a protektorátusba onnan át a szabadság harcosokszigetére
ott a leg Észak-nyugatabbi faluba menj be föl, balra és bent vagy egy barlangban ott balra, föl, balra, föl, jobbra föl,balra föl, és ha jól
csináltad akkor találsz egy óriás madarat amit szétversz és bemész a kapun amit őrzött miután Symon vissza változtatták vissza a protektorátusba.
Ezután vissza oda ahol Symon-t macskává változtatták leszállsz az erőtéren belül szállj le és enterrel hozzá érsz beteleportálnak ott van 2 őr a jobb oldalihoz
menj (harc) miután szét verted őket a bal felső sarokban mehetsz tovább. Ezután menj le a lépcsőn és be a számítógép melletti ajtón miután elfogtak
párbeszéd. A sikoltás után mehetsz a tűz jobb oldalán ki balra föl a lépcsőn ott szedd össze a tárgyakat utánna ments és balra ki harc és be az ajtón
a boszorkánnyal ujjabb harc. Vissza a protektorátusba be a reptérre utánna az admirálishoz utánna ments és menj a barrak előtt lévő számító géphez.
Ezután be az orvosiba utánna be a barrakba ott szétvered a nekrofil parasztot, miután most kómában vagy és látsz egy álmot amiből megtudod a történetet.
Menj ki az ajtón miután át mentél látsz egy irányító panelt menj oda aztán ki az ajtón az asztrál síkon vagy érintsd meg a mentő kristályt és beszélj
a szellemmel. Kövesd az utasításait ő fog irányítani. Szállj be a repülőbe és menj Kelet felé majd miután elérted a szabadságharcosok szigetét menj
Észak felé ott találsz egy szigetet amin egy ház van ott szállj le és menj be onnan menj át oda ahol Symont macskává változtattál annak a szigetnek
az Észak-nyugati részén találoszegy házat oda menj be. Beszélj Eny-vel és menj el fölfelé utánna érintsd meg a két oszlop közötti tárgyat. itt balra
menj oda a 2 kőhöz és nyomj entert ments át a hídon balra harc tovább balra a következő pályán póbálj meg nem hozzá érni a szellemekhez amúgy
Észak-nyugat felé kell menni miután elérted azt a kék szinű kristályt nyomj entert és a kristálynál lévő sarokban kell kimenni utánna harc be a
szobába és vedd fel a kardot a párbeszéd után menj el északnak majd keletnek amíg találsz egy méreggel(lila trutyival) körbe vett szigetet.
Ott szállj le miután be mentél menj mindig fölfelé majd miután elérted a tetejét
jobbra az Adeával való beszéd után ments és ba az ajtón utánna jobbra föl,föl küzépen le
menj egyenesen föl addig a döglött árnyszörnyig majd vissza és el jobbra majd ki a
sziget széléig és vissza egészen addig a térképig ahol a láda van ott a ládától jobbra
lévő kinyúlás tetején tedd ki a bombát utánna le és jobbra el. vedd el Cloud
dögcéduláját és menj a döglött szörny alá majd vissza és verd szét azt és most nem
fölfelé mész hanem lefelé és van két kocka alakzat a bal oldaliba rakd ki a bombát.
Majd vissza az első térképig ott föl és balra miután szétverted a nekromantát(2x)
menj az oltárhoz. Keress egy olyan szigete ami hóval fedett. A kaptártól balra és a
világ térkép tetején. Menj be a ház melletti hegyhez onnan miután megvolt a párbeszéd
balra el és be a házba. Bevásárlás után menj a bal oldali saroktól egy kockával jobbra
majd egyenesen a jég palotáig ott be az ajtón és tovább fölfelé egészen az ujjabb
jég palotáig ott újból be az ajtón majd egy ujjabb ajtóhoz érsz és ott nem tudsz
be menni ezért az ajtótól balra levő kötélen kell bemenni onnan le a lépcsőn és le
az úton ott találod Adeát beszélj vele és hagyd ott Csorbát utánna fel a lépcsőn.
Éééééééééééés most jön az utolsó a végső össze csapás a nekromantával miután szét
csaptátok a büdös nekrofil köcsögöt Symon még egy utolsó összecsapásra megy Susaka
ellen. Itt ugrálni kell menj a jobb alsó sarokba majd jobb középre, jobb alsó,alsó,
alsó bal alsó, jobb alsó és középen le jobb alsó sarok és harc miután másodszor is
szétverted vége.

Gratulálok egy EZ alapján sikerül végigvinned az külön hatalmas dolgog, vége az első résznek
Utolsó Kommentár STeel WIDOW-tól:
BIG TANULJ MEG GÉPELNI VAGY KIRÚGLAK!!!


VVH2 Végijátszás (ÚJ)

World of Fantasy - Vén Világok Háborúja 2

Induljunk rögtön fel beszélni Adeával. Majd csorbával vagyunk, nyissuk ki az ajtót Eny megérkezik, de mielőtt kimennénk a fegyvert és a páncélt vegyük fel. Mielőtt elmennénk a városból érdemes előtte bevásárolni a lenti boltban, a kijárat fent van.
Át a másik faluba ahol 30 Gil-ért áthajókázunk a szomszédos szigetre, ha pajzs vásárlása miatt elfogyna a pénzünk akkor kint lehet gyűjteni. Be a korházba és fel, a jobboldali szobában van. Vissza a kikötőbe, a hajót megtámadják a Mira katonái akik bár nem túl erősek, de azért oda kell figyelni. Eny Kristály víz varázslata nagy hasznunkra lesz a későbbiekben is ezért bátran használjuk a csaták után. A két katona támadása után jobbra menjünk és egy hármas is megtámad, ezekután vissza. Fogságba esünk csakhogy Freya a segítségünkre siet.
Tovább majd fel és a csöveken el a kapuig amit 2 Mira katona őriz, de még ne menjünk át rajta hanem le és találunk egy holdvirágot. Be a kapun majd a felső részen balra a fegyvereinkhez. A bázis hamarosan megsemmisül úgyhogy nemártana elhúzni innen.
A kijutás után balra a volt Protektorátus helyén telepedett le Symon, itt be lehet néhány épületbe menni és található néhány cucc. Csak felfelé kell menni a romokat kerülgetve míg eljutunk egy kis faluba. Feltűnik, hogy Symon erősen megváltozott... . Most erősen ajánlott itt felfejlődni mert sokáig nem lesz rá lehetőség, hirtelen erős ellenfelekkel nézhetünk szembe a későbbiekben...
Végül el innét a közeli vonatállomásra. Irány a Könnyek köre, itt egy 3X3-as csata (természetesen a végső a legnehezebb). A jobbra fekvő katona erősen árulkodik a következő uticélról. Be a városba és hosszan előre itt nem kell nagy segítség. A járkálás közepefelé a robottal való harc alatt ne felejtsük el használni a speciális képességeket!
Symon házában induljunk balra majd le és beszéljünk Leilával majd utánna fent Csorbával. Újra a Mirában, balra el, itt sem kell igazán segítenem mivel csak egyfelé lehet menni. A végén Freya kiment minket, Seedek leszünk újra és mindenki boldog...
Az új Protektorátusban vagyunk, járjuk be a helyet, hogy megszokjuk, mivel sokat kell majd itt járkálni. Innel lefelé, tovább az úton és be a felső részbe. Ez a szálláshely. Itt töltsük fel életét majd mentés és mehet aludni. Ki innel majd be a jobbra lévő épületbe. Az első vizsgán a válaszok (bár elég egyszerű kérdések) I, I, N, I, N, I, I, I, N, I. A második vizsgán nem kell semmit se tenni, a harmadikon meg eljutni a kulcshoz és balra kimenni, könnyebb ha egyesével lépegetünk. Most járd végig a szobákat mindenkivel beszélve, a végén ott van Kummer. visszafelé megint beszéljünk Enyvel majd nyomás lefeküdni.
A nyugalmát egy különös álomkép zavarja meg, az admirálishoz induljunk ki, jobbra le majd balra. Az eligazítás után többször tisztítsuk meg a várost és ha már eléggé erősnek érezzük magunkat akkor mehetünk a pajzzsal jelzett épületbe. Ezután már az északi részen lévő áramfejlesztő a cél. A főnök a legyőzése után bekapcsolja az önmegsemmisítőt, ezt egyszerűen csak kapcsoljunk ki. Visszaérve a bázisra irány a szobákhoz, átöltözve indulás ki majd innel jobbra, le, le és be a középső épületbe. Az ünnepség elmúltával az admirálishoz kell menni majd onnal le, jobbra, balra.
A bejátszás után értesítenek, hogy megtámadták Xentárt az élőholtak. Jobbra kell menni, később lesz majd HP/MP töltő. Jussunk be a kastélyba és közben szedjük fel az utcán található cuccokat. Eljutva a boszorkányhoz ő elmenekül így motoron követjük tovább. Ajánlott a motorozó zombikat elütni mert értékes cuccok található némelyiknél, amelyik követ azt ki kell kerülni. Elérve a templomot végre megküzdhetünk a boszorkánnyal bár nem lesz túl nehéz legyőzni. Csakhogy utána történik valami Symonnal.
Balra találunk egy hajót amivel eljuthatunk a Protektorátusba, de előtte még menjünk fel megszerezni a géppuskát. Ez eladható. Megint beszéljünk az admirálissal, majd a térkép D-Ny-i területre kell menni amit északról kell megközelíteni. Beérve Leilával vagyunk, menjünk tovább majd jobbra Kummerhez. Kummerrel ezután menjünk balra Enyhez és az itt található kapcsolót nyomogassuk 4X majd megunja és ötödszörre már eltöri megszerezve a csillagpáncélt. Ezután vissza középre és induljunk fel a nagyapjához. Kummer átlép az asztrális síkra ahol Symonok vannak szétszórva. Utoljára a bal felső normál kinézetű (nem röhögő) Symonnal beszéljünk.
Vissza a Protektorátusba ahol Freya értesít Symon megtalálásáról. Eligazítás után irány D-K. Symon az anyja sírjánál tett egy látogatást. Mivel már elment innel ezért vissza a bázisra. Elküldenek Saturnine sírjához, É-Ny-ra van a sziget, de előtte még ajánlott az ettől balra lévő városba (Xentártók É-Ny-ra) bemenni és megnyerni a bajnokságot amin Leila indul. Nem gond ha itt vesztünk legalább erősödik és jobb fegyverrel vehet rész a következőn. Amint megvan a bajnoki öv akkor mehetünk vissza megkeresni Symont.
Bejutva balra egy Erő karlánc található, majd ha kicsit megerősödtünk itt akkor induljunk tovább. Folyamatosan tovább míg el nem érjük azt a helyet ahol lehet menteni. Itt fent két oldalt láda van. Az elsőhöz balról a negyedik átjárón lehet elérni, a másodikat jobbról a második átjárón át. A továbbinduláshoz balról az ötödik átjárón keresztül mehetünk. Ezek után egy Ódon támad meg akit nem lesz könnyű legyőzni. A harc után nem kell tölteni a Hp/Mp-t. Eljutva a sírhoz egy számzáras ajtó akadályozza meg a továbbjutásunkat. Elemeket kell legyőzni, hogy meglegyen a nyitókód. Az első kódhoz jobbra majd le kell menni, itt már el van intézve az őr. A második jobbra van és szél típusú, tűz és kő támadás hat rá igazán. A harmadikhoz balra majd le kell menni, ő víz típus föld és tűz hat rá. A negyedik őr balra van, tűz típus és rá jég, víz, föld hat. A kód 6713. Itt nincs más választás harcolni kell.
Az admirális jelentése szerint Xiu bajba jutott, úgyhogy ki kell menteni. Indulás az itteni reptérre. Megérkezve indulás lefelé majd be a liftbe. Mivel kódkártya nélkül nem működik ezért érdeklődjünk a recepciósnál, hogy rendelkezésünkre bocsájtaná-e. Mivel nincs nála a megfelelő csak az 59-es ezért azon a szinten kell kutakodni tovább. A katonánál lesz a megfelelő. Ezután a főhadiszállás szintje jön. Itt el kell jutni a szálláshelyre a katonák kikerülgetésével, elérve meglátogatjuk a szellőzőt. Ha megvan minden akkor irány a 60-as szint. Itt megleljük Xiut, de hamar el is veszítjük.
Kiérve a városból irány a Könnyek köre. Itt egy hosszabb beszélgetés Adeával majd eljutunk egy Xaadu városba. Itt fejlődjünk fel és a 4 láda tartalmát szerezzük meg. Induljunk tovább míg hamarosan találkozunk Freyával. Nincs más hátra...vérző szívvel ám, de meg kell mérkőznünk dark-Symonnal. Amikor legyőzzük valami gond támad, avatárok felébrednek, az egész kezd beomlani. Ezért hamar el kell menekülni innel. Kifelé menet újra megnézhetjük a ládákat. Kiérve végre kapunk egy repülőt amivel kedvünkre barangolhatjuk a környéket. Irány a Protektorátus majd a tőle északra lévő kutatóállomás.
Mikor már fellőttek az űrbe akkor járjuk be és kérdezősködjünk. Az állomásra érkezéskor vigyük Symont az orvosiba majd menjünk a vezetőhöz aki ad egy Uranosz kardot. Ezután a királyi lakosztályba kell benni a bejárat közelében. Hirtelen baj történik, Symont újra megszálja Hel. Kövessük majd be Banohoz. Már nem tehetünk semmit Reya-t elvitte az Uranosz-gyűrűbe, de legalább Symon visszatért.
Adea segítségével látogatást tehetünk az emlékeiben. Symon végre magához tért. Arruve mellett landolnak, itt térjünk be a kocsmába majd próbáljunk felmenni az emeletre. Itt beszól a kocsmáros, de menjünk csak tovább így találkozunk Jimi Kronmennel, meg fegyvert is találunk itt. Hamarosan egy avatár támadja meg a szigetet. Visszamenve Arruvébe elfog a Mira, ki akarnak végezni, de a lázadók megdöntik a hatalmat. Tomot kell követni, itt egy erőpáncélt van a fal mellett. Utolérjük és le kell győzni, habár feloldhatjuk a varázslási tilalmat, de nincs rá szükség simán legyőzhető. A végén Adea elküld az északi havas vidékre.
Itt a Gyűlölet fája felé irányít, itt egy újabb avatárral kell megküzdeni. Menjünk tovább majd és a nekro, boszi, Jack hármast is újra le kell győzni. Szerezni kell egy Pentium kardot Xentárból innel D-Ny-ra van, itt ha Eny már 35-ös szintű akkor megtanítják neki a Gravity Zer0-t. Ezután a Klimmhazard megszerzése a következő cél, induljunk délre a volt Protektorátustól északra lévő múzeumba. Majd mehetünk a régi Protektorátusba, itt menjünk fel majd jobbra ahol régészeket találunk. Elcserélik a Pentiumot az idő homokjára, ez az Ave Zun elleni harcban jön jól. Most látogassuk meg Kummer nagyapját, végleg elbúcsúzunk tőle, ám előtte már elkészítette a legerősebb csillagkardot Orion Kardját.
Most már szembeszállhatunk az avatárokkal. A következő Kummer pagodája mellett. Utána Xentártól délre lévő faluban bújt meg (látható a rombolása). Van még a térkép É-Ny-i részén is. Az utolsó az É-K-i kis szigeten van. Kérdéseket tesz fel, az elsőnél az első, másodiknál az első, harmadiknál a harmadikat kell választani.
Mikor már mind a 6 avatárt elintéztük akkor repüljünk el az alsó sarkokhoz mert tárgyak vannak itt elrejtve, a volt kutatóbázisnál lévő örvényhez, bal-fent is található egy csakhogy azt hajóval lehet csak elérni. Indulhatunk utána Adeához, elvisz minket a Vének városába. Itt kapunk jobb fegyvereket. Csakhogy egy hiányzik, mennyünk Csorbával jobbra és győzzük le a Fekete Főnixet. Visszaérve újból mennyünk Adeához és vegyük meg a legjobb páncélokat tőle (piszkosul drágán!!).
Most ajánlott megszerezni a Saturnine-t. É-K-en a kereszttel jelölt szigeten győzzük le Gabriel Lovagját 15X, ha 10X már elhalálozott akkor kihívhatjuk a kereszt közepén Gabriel Őrét. Ha mindent jól csináltunk akkor 4 tűz jelenik meg a kereszt alakú szigeten Protektorátustól D-Ny-ra. Itt a közepére állva eljutunk a Hősök csarnokába. Megmérkőzhetünk Ave Zunnal aki nem lesz egyszerű elintézni, használjuk rajta az idő homokját.
A kőkörnél kihívhatjuk Arithot akitől szerezhetünk Meridiánt, ez a legjobb gyógyító szer mert az egész csapatot feltölti és harc közben is használható.
Ha már eléggé erősnek érezzük magunkat (max szint 60) akkor indulhatunk Hel ellen. Töltsük fel készleteinket majd látogassuk meg utoljára az admirálishoz. Hel ellen 3X kell megmérkőzni egyre nehezebb lesz. Ha Symonnal már 60-asok vagyunk akkor használjuk „A fény pillére” nevű varázslatot ami a legerősebb támadása ráadásul nem kerül Mp-ba. Hel pusztulása után nézzük végig a befejező animációt.Hel elpusztul, a világ megnekül és mindenki boldog.. vagy sem?

Esetleg, ha valamit nem értesz: Rog - szelezsangy@gmail.com


VVH 2 Végigjátszás + infó

Az adott dokumentum nem a World of Fantasy - Vén világok háborúja 2 végigjátszását
tartalmazza, hanem titkos tárgyak és képességet fellelhetőségét jelölik.

Csillagpáncél
-------------
Amikor Symon hollétét keressük ki, és Kummer nagyapjának pagodájába érkezünk,
játszunk addig amíg amíg Kummer a csapatba kerül. Ezután menjünk le az
alaksorba és az Eny melleti kapcsolót 5X-kapcsoljuk át. Az 5. után Kummer
megúnja és inkább széttöri a gépet. A csillagpáncél lesz a jutalmunk.

Leila alküldetése - A föld haragja
-----------------
Amikor a Saturnine sírjába indulunk, menjünk a xentar kontinensre és keressük meg
azt a várost ahol az előző részbe megszerezhettük a Klimhazzardot. (Gyengébbek kedvéért
az a város ami xentártól észak-nyugatra van, erő veszi körül..)
Ekkor Gad tiszteletessel találkozunk, aki megkédezi hogy Leila Részt kíván-e
venni egy jótékonysági viadalon mint régen. (Amúgy Leila múltjáról semmit sem tudunk..)
Leilának négy harcban kell győznie, de ha veszítünk a játék akkor sem ér véget.

1. Ellenfél - shadow Ninja
Hp : 300
Atk: 160
Agl: 120
Támadásai : [Támadás]
Szerzett tárgy : Acél csuklópát
Tapasztalati pont: 1000

2.Ellenfél - Evil priest
Hp : 600
Mp : 800
Agl: 120
Támadásai: Gyógyító erők 2, Szikla 2, víz 2, Villám 2.
Szerzett tárgy: Ezüst csuklópánt
Tapasztalati Pont: 1500

3.Ellenfél - Dark Magican
Hp : 900
Mp : 1400
Agl: 110
Atk: 80
Támadásai: [támadás], Hókristály 2, Szél 3
Szerzett tárgy: Arany csuklópánt
Tapasztalati Pont: 1500

A negyedik harcban az 1. és a 3. ellenféllel kell harcolnunk ami nem lesz könnyű.
(Nem baj ha a harcokat elveszítjük, sőt még hasznos is mivel így több fegyverünklesz és
újra meg lehet próbálni) Ha megnyerjük a bajokságot a jutalmunk 5000 Gil, Bajnoki cím,
és Leila Legerősebb speciális támadása az ANGER OF THE LAND.

Az ezután következőket csak akkor lehet teljesíteni amikor parancsot kapunk Adeától
az erősödésre.

Sand of Time - Az idő homokja
-------------
Menjük el a régi protektorátusba majd a második képernyőn forduljunk jobbra.
Egy régész csapattal fogunk találkozni, akik már birtokolját a homokot, de nekik
nem kell. Azt ajánlják fel, hogy odaadják neked ha hozol nekik egy Pentium kardot.
Ha már most van ilyened add nekik oda. Ha nincs mert nem szetted fel/elattad
akkor Xentárban vehetsz egyet.
Az idő homokja harc közben felhasználható tárgy, 2500 pontal csökkenti az ellenfél
gyorsaságát. !!!Ne pocsékoljuk el!!!! Kulcsfontosságú lesz Ave Zun legyőzésében.

Grave of Gabriel - Gabriel őre
-----------------------------
Tapasztali pont szerzési helynek talán a legjobb a térkép északi részén lévő
Félsziget aminek egy hatalmas kereszt van a közepén.
De legyünk nagyon óvatosak. A szigeten Gabriel lovagja neveztű Páncélos őriások
tanyáznak, (Baromi jól néznek ki) és szolíd 10 000 életpontal rendelkeznek plusz
ilyen apróságok hogy Def 50 és 210 gyorsasággal redelkeznek.
De ennyi nem elég ha az életpontjuk 25% alá sülyed hajlamosak BABILON fényoszloppal lődözni
ami általában kinyírja a SeeD-jeinket. !!! De paralizálni és Mérgezni lehet őket !!!
Minden legyőzött óriás után fénykristály darabot kapunk, amiből ha 10-et összeszedünk
akkor kihívhatjuk Gabriel őrét.

Gabriel Őre
Hp : 27000
Atk: 500
Int: 120
Agl: 290
Mp : Végtelen
Támadásai : [Támadás] , A Fény pillére (!!!!), BABILON (!!!), A fény kardja.
Tapasztalati pont : 30 000
Tárgy nála: A fény őre

A férfiút igen nehéz legyőni, bár ha negy szinten vagy akkor meg se kottyan. (A halála tök jó)
Halálával megdob miket a Fény őrével ami megidézhet a Fény Pillérét egyszer.

A legerősebb Gravity varázslat
------------------------------
A leglátványosabb és csaknem legerősebb varázslat talán a Gravity Zer0.
Ha Eny 35. szintre lép akkor látogassunk el Xentárba, és beszéljünk a varázslók céhének
vezetőjével. Rövid vita után megkérdezni hogy elcseréljük-e a Gravity Alphát és Omegát
a Zer0-ra. Tegyünk így, majd lássuk csodát..

Ingyen gyógyítás - mire jó a macska
-----------------------------
Repüljunk el az északi havas kontinens melleti kis szigetcsoportra majd várjunk amíg
megtámadnak minket. Ekkor Ruby cica nevezetú macska támad ránk, ami felgyógyít miket,
majd elmekül.

Avatarok - Az ősök városa - Csorba alküldetése
----------------------------------------------
Az Avatarokról kérdezhettük Adeát amikor az ősök városába először tettünk
látogatást ezért nem is részletezem hogy mi az. Összesen 6 ilyen dög van:
Tiamat - Tűz Hp: 15000 (Adea majd szépen kilapítja)
Auroris- Jég Hp: 16000
Viathan- Víz Hp: 18000 (Fellelhető : Kummer pagodája mellett)
GazerU - FöldHp: 22000 (Fellelhető : Milltia Felett )
Necropolis - Halál Hp:20000 (Fellelhető : xentár kontinens, déli város - pearlgem)
Sentrocon - Villám Hp:26000

Nos Sentrocon holléte kicsit bonyolultabb. A felrobbant kilövőbázistól északra, Gabriel
kontinesétől keletre. Egy kicsi sziget amin egy rét és egyetlen fa található.
Ha belépünk a Fába egy új térképen kötünk ki ahol lépésekét támadnak meg minket
a különböző szörnyek. Ha Hozzá érünk a fához érdekes párbeszéd kezdődik. (Logika nélkül)
Az első harc után válaszold ezt : "azt lesheted,,
A második harc után : "Hogy meg védjek valakit"
majd a harmadik !!Titkos!! : "."
Ezután Harcolhatunk Sentroconnal ami nem lesz egyszerű. Amúgy minden Avatar immunis a saját
elemére és gyenge az ellentétes elemre.

Ha minden Avatart legyőztünk 6 kristályt kapunk amivel menjünk vissza Adeához, aki megnyitja
nekünk a kaput az ősök városába, ahol Adea észreveszi hogy az egyik legerősebb fegyver
hiányzik. Ezután csorbát irányíthatjuk, akivel menjünk ki a térkép jobb oldalán majd szembe
kerülünk a fekete Főnixel.
Fekete FőniX
Hp : 5900
Atk: 999
Agl: 80
Def: 20
Ha legyőzzük egy kissebb jelenet játszódik le Csorba és az 1000 éves szellem között.
amúgy kellmes dolog ebben az egészben az, hogy minden karakter itt szerzi meg legerősebb
vagy második legerősebb fegyverét. És megkapjuk Csorba legerősebb fegyverét, a Fekete Főnixet.
Ha ezután visszamegyünk Adeához Brutális áron a (amit Symon is megjegyez) lehet Adeától a
Xaaduk páncéljait megvenni.(!!!)

Orion Legacy - Kummer Öröksége
------------------------------
Miután kaladozhatunk a világtérképen menjük el Kummer Pagodájába ahol azt tapasztalhatjuk
hogy Kummer nagyapja meghal. Egy rövid (és közelsem szívszorító) beszélgetés után
Kummer megkapja legerősebb fegyverét az Orion kardját. (A Sona erősebb, de nem támotja az Int-t)

Legerősebb Gyógyital - Duel with Arith
--------------------------------------
Ha a legerősebb gyógyitalra fáj a fogunk menjünk vissza a könnyek körébe és verekedjünk
Arith-al. (Hp : 30000 Agl : 300 Atk: 500). Horribilis értékei mellet nem nagy ellenfél.
Minden legyőzése után, egy Meridianal leszünk gazdgabbbak.

X-gyógyital árus
----------------
A játék legjobb gyógyszerárusát Xentár kontinens alsó részén találhatjuk, egy olyan
terület közepén ahol nem nő fű. Árul x-gyógyitalt, x-mana italt és ébredő Főnixet.

Szintet lépni könnyen,gyorsan.
-----------------------------
Ahhoz hogy ezt megtegyük meg kell keresnünk néhányat az ősők tárgyaiból.
Aure rúnája - a térkép leg dél-keletibb pontján
A Sebesség égköve - A térkép leg észak-nyugatibb pontján (Csak hajóval lehet oda eljutni, Sefi szigeten
Lévő mólónál lehet hozatni egyet) [+70 Agl]
Az erő Égköve - A térkép leg Dél-nyugatibb pontján[+70 Atk]

Fogjuk a végsebesség égkövét és felszereljük Csorbára. elégszer szintet lépünk ahhoz hogy
Csorba Agl-je több legyen 240-nél (Pl:250 ) majd a MirA kontinens melleti Nagy szigtre
megyünk. (Itt-Ott rét van rajta) Itt két élőlénnyel akadunk össze : Oroboros és Bölcs Béka.
A bölcs béka 1 Hp-val rndelkezik és rendre elmenekül ha összeakadunk vele.
Ha sikerül megölnuk egyet csorbával 5000 (!!!) Xp-t kap a csapat. Ezt ismételjü sokszor.

Végső próbatétel - A Hősök terme
---------------------------------
Bizonyára mindekinek feltünt a kereszt alakú sziget középtájt, ami nem jó semmire.
Nos ha szorgosan követted az utasításaimat akkor bizonyos lángok keztek gyúlni körülötte.
Négy próbatételt kell kiállnod hogy beléphess, amit négy láng jelképez.
1. Győzz le 15 darabot Gabriel Lovagjai közül (15 kristálydarab)
2. Szered meg Aure rúnáját.
3. Győzd le Gabriel Őrét
4. Járj az ősők templomában (6 kristály)

Ha ezek megvannak menj a kereszt közepébe és egy hang megkérdezi hogy
be akarsz-e menni.
Ha igent válszoltál egy nagyon pofás helye találod magad néhány hős szobrával. Menj
tovább egyenesen és találkozol a Programírókkal (??!!??).
Beszélj a középsővel aki megdícsér majd köznli veled hogy a legerősebb fegyver a
korábbról ismert Saturnine itt van. És Ha legyőzöd őt megkapod. Ekkor igencsak megfontolandó
a ,,Hagyom a francba és elfutok" opció mivel a harc nehezebb a főellenség harcánál is.

AVE ZUN GABRIEL
Hp : 55000 (!!)
Atk: 999
Def: 100%
Agl: 600
Int: 500
Mp : Végtelen
Támadásai: Aszrálpenge 2, Asztrálpengevihar, Föld haragja, Aszrlis lövedék, Gravyja Ultima,Halál
Tapasztalati pont : 150 000
Pénz : 95 000

AVe Zun humoros ellenfél mivel élből használja majdnem minden karakterünk Speciális Támadásait,
És közben még sokszor ki is röhög. De csodák csodája a legnagyobb fegyvere a Föld haragja,
ugyanis ez megegyezik Leiláéval, tehát +150 nel dobja minden értékét. Ez annyit tesz hogy
ha sokszor hadjuk neki hogy ezt eljátsza akkor az Agl-je olyan sok lesz hogy amíg mi
egyszer jövünk addig ő négyszer akkor pedig elvesztünk. DE! Van megoldás mégpedig az idő
homokja. Ha ezt bevetjük ellene akkor úgy másfél órai harc után hajlandó lesz megdögleni...

Ha legyőztük elégedettségébe odadja a Saturninet, ami megéri a Szenvedést.
Minden értéke + 500 , 2-ször támad ráadásul minden ellenfelet és minden harcban elsőnek lép.
Ráadásul kicseréli a Zord vízválasztót Chaos vízválasztóra bár ez nemsok vizet zavar.

A legerősebb védekező varázslat
-------------------------------
A Saturnine megszerzése után nézzünk át minden várost és ha találunk egy macskát ami eddig
nem volt ott, azonnal ,,beszéljünk,, vele. Elteleportál, majd Ruby-t ad nekünk. Ez megtanítja
a Rubyn védelmet. Sajnos a macska Holléte mindig változik ezért ezt így nem lehet leírni.

Mire jó a Kilátó?
-----------------
A Kilátó a déli kontinens szélén gyakorlatban semmire sem jó.
Majd az Outróban meglátod.

Steel Widow (2006)


VVH 3 Végigjátszás + infó

Az adott dokumentum nem a World of Fantasy - Vén világok háborúja 3 végigjátszását
tartalmazza, hanem titkos tárgyak és képességet fellelhetőségét jelölik.

Guardian Force (őrző szellemek)
Minden GF-et csak azután lehet megszerezni hogy Leila elérte az 50.szintet.
********************************************************************************************
Név: Pörölysárkány
Támadás: 1000X plazmafáklya
Sebzés : 3500
Célpont: mindenki
SF használ: 165
Eleme: Tűz/energia
Státuszt ad: Lángol

Fellelhetősége: New Hope-ban le kell győzni akkor Leila automatikusan megkapja ha eléri az 50. szintet. Elég nehéz csata árán hullik el.

Név:Golem
támadás: A föld bosszúja, Collapsium.
Sebzés: 2000/2500
Célpont :Egy célpont/minden célpont
SF használ: 120
Eleme: föld
Státuszt ad: kiütve
Fellelhetősége: Leila automatikusan megtanulja 50 szint után. A második támadását akkor éri el ha egy bizonyos számú ellenséget ölünk le vele.

Név: Mocsárféreg
támadás: elnyelés
Sebzés: 5
Célpont : 1 célpont
SF használ: az SF 20%-át használja fel
Eleme: nincs
Státuszt ad: halál (a gyengébb szörnyeket egycsapással a föld alá húzza és megeszi)
Fellelhetősége: Az árnyék láp springdale-re néző oldalán kell bemenni és a vízfolyásnál harcolni vele. Ha kisebb szinten vagyunk okozhat fejtörést.

Név: Symonsoldier
támadás: Seek & destroy
Sebzés: 3000
Célpont :egy célpont
SF használ: 100
Eleme: Tech (az egyik leghatákonyabb elem)
Státuszt ad: Semmi
Fellelhetősége: (hát nem mondom hogy nem kell érte megdolgozni)
tehát A játék folyamán sokszor találkozunk vele, zöld páncélos katona ha beszélünk vele
elmond egy fájdalmas monológot majd általában meghal.3 szor kell vele beszélnünk a játék folyamán és általában olyan helyen van ahol csak egyszer járunk. Néhány hely:
-Amikor Eny először kerül a csapatba az árnyék lápos résznél, beszéj vele.
-Amikor Symonék hajóján lyukatrobbantanak a MAkronok és egy kis szigeten kötünk ki. (röktön mielőtt átkerülünk az új bázisba). Ha jobban szétnézünk a hajónkon még vásárolhatunk is tőle.
-Amikor a Makronok fel akarnak robbantani egy atombombát és időre kell megkeresni egy kulcsot.A második emelete van.
-Amikor halál város csatornáiban járunk és már bejutottok a komplexumba ahol a kasza van. Az alsó szinten van valahol.
Na ebből meg kell lennie 3-nak.Ha ez megvan akkor beszéljünk roy-al doktriában (havas város). Menjünk át arra harctérre ami Doktria melett van a hegyeken túl jobbra. jA igen! És Enynek feltétlenül a csapatban kell lennie. Na ha ez a rengeteg hülyeséget képesek vagyunk megcsinálni akkor a harctér közepén megjelenik egy rohamsisak ami Symonsoldier-é. És miénk a GF.

Név:Symonsoldier
támadás: Annihilation Zero
Sebzés: 5000
Célpont :mindenki
SF használ:200
Eleme: tech (mint az előbb)
Státuszt ad: kiütés (néhaa..)
Fellelhetősége: Fú, na megint itt van régi haverunk. Először is meg kell lennie az előző Symonsoldier-nek. És a sisakjának. ezenkívül Leilának legalább 60. szinten kell lennie.
Doktriától dél-keletre van egy kis sziget amin van egy hatalmas lezuhant csendháborúbeli csatahajó. Na ha ezek megvannak amiket korábban írtam akkor csak menjünk be és beszéljünk Symonsoldier-el. A rengetek fáradság ellenére ez az egyik legerősebb GF, és nemritka hogy megsebzi a 9999-et, mert sok szörny gyenge a Tech-re.

Név: Abidos a hollónagyúr
támadás: 1k penge
Sebzés: 4500 + páncéltörő (nem hat rá az ellenség DEF-je)
Célpont : egyvalaki
SF használ: 130
Eleme: fizikai
Státuszt levesz: védett (ha ha! összezúzza az ellenség pajzsát)
Fellelhetősége: Az új Protektorbázissal egyvonalban de délre. Be kell lépnünk a Hollótemplomba ahol 5 percünk van őt megtalálni és legyőzni, ahol nemkevés fejtörő vár ránk.
Megoldások:
-Ahol a kijártaot fifikásan kell megtalálni ott a két sor kŐ között kell elindulni a szobor irányába.
-Ahol semmit se mond, ott meg kell jegyezni hogy mikor csap belénk a villám két oldalról.
oda kell tolni a szobrot és átugrani rajta.
-Ahol üdvözöl a szív útjain. (ez a legpoénosabb, mert az egész egy csapda.) Simán ne nyúljunk egyik kapcsolóhoz sem csak menjünk a teleportokra.

Ha mindennek vége akkor kiállhatunk abidosz-al, ha maradt elég időnk akkor le tudjuk győzni, de ha az óra letelik végez velünk, addig nem támad. Amúgy 45000 Hp-ja van és 400-as gyorsasága.

Név: KABUTO
támadás: a tűz szelleme
Sebzés:0 (védelmi GF)
Célpont: Az egész csapat
SF használ:100
Eleme: Tűz (na ugyan mi lennne..)
Státuszt ad: Védett (defX2)
Fellelhetősége: Amikor a Halál város csatornájában metrózgatunk észrevehetünk egy lávakupacot a mini-világtérképen. Harcoljunk vele és miénk az áhított bogár.

NéV KABUTO
Hp 40000 (warhammer Rulz)
Mp 9999
Támadásai:Meteor vihar, Magrobbanás, Árnyékfáklya, Lángoló föld, összeomlás
Elem : Tűz
Elmere gyenge:Víz
Védelme: 150
Gyorsasága:800
Tárgyat ad : Raigeky

Név:pióca
támadás: életszívás
Sebzés: +500
Célpont :egyvalaki
SF használ:50
Eleme: Föld
Státuszt ad: Semmi
Fellelhetősége: Sétálgassunk abban az erdőben ahol Symon apjának a tábora van,(becsület kardja) és ahol a furcs szobor van ott lesz a földön. Amúgy nagyon hasznos mert amennyit sebez azt áttölti életpontba Leilának.

Név: Hófehér királynő (within temptation rulz)
támadás: Jégszív
Sebzés: 4500 + pajzstörés
Célpont :mindenki
SF használ:230
Eleme: jég
Státuszt ad: Fáradatság
Fellelhetősége: Na ez megint necces. Van egy másik sziget amit hó borít kb egyvonalban Springdale-el, délre. Ott szálljunk le. És menjünk el a palotáig. (ismerős? azért mert ez a VVH1-es palota)Nos menjünk az ajtóhoz (amúgy a jégcsap mögött van egy elixir) és menjünk be.
Ez csak akkor lehetséges ha Abidosz és Leila is a csapatban van. Ha beértünk akkor megint szembe kell nézni egy Guardiannal.Ha ez is kész akkor kapocsolgassuk a kristályokat addig amíg a pajzs eltűnik a sírboltról. Ekkor ha Kabuto-t is megszereztük akkor miénk a királynő.
(ja aki nem tudná tulajdonképpen az ő hibája az egész VVH mert ő volt susaka szerelme)

Ave zun
Őrá majd később visszatérünk.

Név:O.D.A.Y
támadás:Final END (végitélet)
Sebzés: MAX
Célpont :mindenki
SF használ:100%
Eleme:ODAY (legerősebb, csillapíthatatlan)
Státuszt ad: méreg, vákum, Halál (25%) Lángol
Fellelhetősége:Az ultimate és legyőzhetetlen GF a harc szelleme, tulajdonképpen őrá megy ki az egész játék. A játék folyamán külömböző Szellemkristály nevű arany színű oszlopkat lehetett gyűjtni aminek két funkciója van. Az egyik hogy 4 darab kell belőle ODAY csak akkor lehet a miénk. (a másik csak a legeslegvégső harcban derül ki.) Ha Ave zun a minénk, van 4 szellemkristályunk és leila 75. szintű akkor megkapjuk és kedvünkre robbangatatunk vele 40000Km-es helyet. Amúgy szerintem ez a legszebb GF.
********************************************************************************************
2,Legerősebb fegyverek

Kummer - Kalei Csillagköd penge
Miután elértünk arra szintre hogy kóborolhatuk a Világtérképen. Menjünk el Tyranba és mikor kummer a csapatban van nézzük meg a HEL szobrot a város keleti részén. Ha elhúzódik a szobor akkor menjünk le és egyenesen.[...]Ha Vége szerezzük meg az Asztrolábiumot ami 300 pontal erősíti Kummer Lelki erejét így a varázslati többet sebeznek. (javaslom inkább Leilát tápoljuk mint őt). Ha visszaérünk a csillagszentélybe akkor Kreon odaadja a legerősebb Csillagkardot.
Kalei Csillagköd penge
Atk:400
Int:60+

Csorba - Fekete Főnix
A nekromanta palotájának első keltetőjében vezető folyosón van egy hatalmas zárt ajtó. Ide akkor nyerünk bebocsátást ha az 5. vagy a 6. Kapu is kinyílt. Csak sétáljunk be és markojuk fel a zsákmányt, a Fekete FőniX-et.(amúgy megváltoztatja Csorba kinézetét)
Fekete Főnix
Atk+500

Eny- Arany graviya pallos
Miután elértünk arra szintre hogy kóborolhatuk a Világtérképen. Menjünk Skandai-ba és akkor ENy erősködni fog hogy maradjanak egy éjszakát. Miután belementek kibontakozik kicsit az érzelmi szál amit a Fan-ok annyira akartak, de nem mondom meg mi történeik pontosan.[..] miután kiraktak minket a hideg erdőbe menjünk egy darabig északnak majd ha elértük a hegytetőtőt (ha szemfülesek vagyunk egy Elixir jutalmunk) forduljunk balra és menjünk be a templomba. Ekkor Eny megkapja végső fegyverét.
Arany graviya pallos (megváltoztatja Eny kinézetét).
Atk 400 (2X csapás)

Eny - Az óceánszelleme
A nekromanta palotájának második keltetőjében vezető folyosón van egy hatalmas zárt ajtó.Ide akkor nyerünk bebocsátást ha az 5. vagy a 6. Kapu is kinyílt. Csak sétáljunk be és markojuk fel a zsákmányt, az óceánszellem-et.Ez azért fontos mert ha tárgyként használjuk akkor Eny megtanulja a vele való támadást ami 5000-et sebez, a mAx 3000-es Graviya0-ó helyett.

Leila - Xaadu kard.
Miután elértünk arra szintre hogy kóborolhatuk a Világtérképen. Ha visszamegyünk Lut Golean-ba és beszélünk azzal az alakkal aki előzőleg megmondta hogy Leila hol lehet és meghívja leilaát egy bajnokságra ahol külömböző ellenfeket kell legyőznie. (ismerős? vvh2)
-Ellenfelel: 1.mutáns 2.makron elit 3.király kobra makron 4.Arany sárkány 5. Halál lovag
-jutalom : 1.Viatmin Mix 2.királylány őre 3.Elixir. 4. Sárkány karom.5.Xaadu kard(ököl)

Ha harcközben meghalnánk, ami valószínű a halállovag miatt (ő is idézget mocsárférget) az nem baj mert a játék nem ér véget és ez jó alkalom Liela Boostolására.

Symon - Ultimatum Annihilus deo omninine Klimhazzard
+Symon komámra majd még visszatérünk.
********************************************************************************************
Ultimate Challage - A hősök terme.
Fú, nos ez is ismerős lehet a VVH2-ből.Azon a kereszt alakú szigeten kell keresni ami a Világháborús cirkálótól dél-keletre van. A bejutás feltételeil azóta sem enyhültek.
Ezek:
-abidosz megszerzése
-Kabuto megszerzése
-Symonsoldier kiszabadítása (mind2)
-a mocsárféreg megszerzése
-A graviya pallos megszerzése
-leilaának a Csapatban kell lennie

Nos elérkeztünk a legvégső ó de úber titkos helységbe!
Menjünk végig a Titánok között és be AVE Zun palotájába. Ítt 3 kérdéssornak kell megfelelnünk, mindre 3 válasz adható. Akik ügyesebbek azoknak nemis kell.(kicsodalevente?)
1 kör.: 1,2,1,3,3.
2 kör.: 1,3,2,2,1.
3 kör.: 1,2,1,1,1.

Ha ezzel megvagyunk akkor kihívhatjuk AVE zun. Nem hazudok kibaszott nehéz.
-NéV AVE ZUN GABRIEL
-Hp 75000
-Mp 999999
-Támadásai: Graviya Zero[3 körönként],Graviya Alpha,Graviya omega,Plazmafáklya, Killmhaim, Védelmező szellem, Árnyékkapu (ha haldoklik) és néha kiröhög
-Elem : Ősi
-Elmere gyenge:Nincs
-Védelme: 300
-Gyorsasága:999

Ha legyőztük akkor megszerezzük őt mint GF 2 formában és megkapjuk a legerősebb Klimhazzardot.

Tárgyat ad : Fény szelleme

Név: AVE Zun
támadás: Kegyelem
Sebzés:+9999 (felgyógyítja és feltámasztja a csapatot.
Célpont: Az egész csapat
SF használ:50%
Eleme: Fény
Státuszt ad:Semmi

Név: AVE Zun
támadás: Oblivion
Sebzés: 7500
Célpont: Az egész csapat
SF használ:360
Eleme: Fény (jól jön a nekromanta szörnyei ellen)
Státuszt ad:Semmi

Symon - Ultimatum Annihilus deo omninine Klimhazzard
Atk: 650
Agl: 35

Státusz váltás: Méreg, halál(25%),vakítás
Eleme: Energia, fény, Villám

HA ezek birtokában sem bír valaki a Főgonosszal akkor van még egy mód ami nagyon felerősíti Symont de ezt én nem árulom el, ha valaki kiváncsi az írjon a seednexus@citromail.hu címre
Steel widow Ent. 2007


VVH 3 Végigjátszás + Egyéb extra-infó

World of Fantasy - Vén Világok Háborúja 3

A történet miatt KÖTELEZŐ a többi részt is végigvinni!! Kezdésnek egy érdekes panelt látunk, amin fel-le gombokkal lépkedhetünk. Ajánlatos a tanuló pályával kezdeni, mivel hasznos infók derülnek ki a játék működéséről. Amikor ezzel megvolnánk akkor kezdjük is a játékot. Következő kérdés ami eldöntésre vár az az előzmény, csakis az Igen-re!

Előszó: Harc az álomért..
Enyvel a kezdő szobában semmi érdemlegeset nem tehetünk így irány ki. Leilával találkozhatunk aki egy fontos hírrel jött. Menjünk is tovább a kapun majd lefele. Fel, bejátszás, fel, bejátszás, fel, bejátszás. Amint visszakapjuk az irányítást induljunk megint az admirálishoz. Itt Adea egy küldetéssel bíz meg minket, a Teremtés koronájához kell menni vizsgálódni. Jussunk ki a bázisról (csak egyfelé mehetünk). Út közben egy emlékműnél állunk meg, majd le, a repülőbe balról juthatunk be, lehet hogy járkálni kell egy kicsit mire sikerül. A repülőn beszélgethetünk, de az utolsó Leila legyen.

1. fejezet: A veszteség
Egy havas tájon ébreszt minket egy cica, elvesztettük minden tudásunkat és szintünket. Tovább... hamarosan megtámad egy farkasfalka ami eléggé sokat támad, de egy csapással elhaláloznak (a gyógyitalt ne használd! még szükség lesz rá). A következő helyen fejleszd fel a Symont legalább 5-ös szintre. A világtérképen mentés és irány a legközelebbi város.
Most Kummer része jön. Összetalálkozik az Asztrállovagokkal akiktől megtudja, hogy Eny MEGHALT.
Visszatért Symonhoz az irányítás, a város neve ahol tartózkodik az Doktria. Egyből balra a kocsmába, itt játszható egy minigame a Black-Jack-Light. Lehetőleg nyerj egy párat és a város DK-i részében vegyél pogácsákat. Irány a polgármester és utána Roy tőle délre. A hegymászófelszerelés megszerzése után indulás a hegyekbe. Jobbra láthatunk egy kék szökőkútra emlékeztető valamit a későbbiekben ennél lehet menteni. A hegy megmászása nem okoz különösebb nehézséget még gyógyítani sem szükséges, a végén lesz egy kék full töltő ennél az első komolyabb csata várható villámgolyókkal könnyen elintézhető a madárka.
Most Csorba következik. Egy árvaházban ébred ahol Lianna ápolja. Kifelé menet két behajtó jön akik az árvaházat akarják. Csorba kötelességének érzi, hogy segítsen neki mivel ő is megmentette az életét. Indulás tehát Tyranba megkeresni Mercet, ő a város keleti nagy házában lakik. Merc egy küldetéssel lát el minket, hozni kell egy mobiltelefont ami a Halál városban található. Be a boltba, a polcokat nézd végig és a pénztárat is. A mobil a betört ablakú házban van. Vissza Merchez majd az árvaházba.
Egy bejátszás jön amin Kummer éppen Eny sírja mellett áll.

2. fejezet: A csillagok súgják
Most Eny jön. Oh, mégsem halt meg... Egy mocsárban vagyunk tele aligátorokkal. Harc a krokikkal és indulás balra, itt Symonsoldier-rel beszéljünk utána balra tovább.
Symonnal be a legközelebbi városba. A jobb-alsó házba kell menni, az étterem tőle balra. Majd a mocsár a várostól keletre található, de nem járható ezért induljunk vissza Skandaiba. Itt a Mira központot kell megkeresni, de előtte nem árt fegyver és páncél. A mocsárban csak felfelé kell menni, a királynőt könnyű megölni ha előtte védelmet rakunk a csapatra és a kicsiket kinyírjuk még előtte. Útközben egy Makron csapat támad meg akik a Klimhazzardot akarják, ezt nem hagyhatjuk ezérthát meg kell halniuk. A bejátszásban megjelenik egy fehérhajú, vak alak. Be a legközelebbi városba. Itt ránkküldik a Mira szuperkatonáját.
Kummerral csak jobbra kell menni és közben harcolni, a csillagszentélyben felfelé.
A szuperkatonáról kiderül, hogy valójában Csorba. Az árvaházba kell eljutni. Symonnal egy eltévedt kislányt kell megkeresni ám közben előkerül a vak idegen akiről kiderül, hogy a neve Angel. Valamiért nagyon ráizgult a kardra, ám harcolni nem akar érte. Irány a kikötő.

3. fejezet: Az árulás
Itt Kummer válik árulóvá (bár csak mert becsapják őt). Irány a hegy amin látható egy adótorony. Kummer ránktámad ám még nem jelent komoly ellenfelet. Itt fejleszthetünk a karaktereken mert van itt ely HP/SP töltő tavacska. Az óriást tűzzel, a darazsat villámmal támadd (a darázshoz enterezni kell!). A toronyhoz felérve Angel eltünteti a rádiót és két árnyékszörnyet küld ránk akik itt eléggé komoly ellenfelek. Védelmet a csapatra és folyamatos támadás. Később már ne térjünk ide vissza mert megakad! Végül vissza a Doktriába ami délre található. A hajón Symont fejfájás fogja el és egy idegen szól hozzá aki egy küldetéssel látja el. A keleten található sivatagba kell menni, de előtte kávét és kólát kell venni hatalmas mennyiségben. A sivatag az egész játék egyik legjobban szidott része, csupán csak felfelé kell menni és menteni is lehet, de 4-5 lépésenként megtámadnak. Mikor végre túljuthatunk a sivatagon akkor érkezünk meg Lut Goleanba. Itt feltölthetjük készleteinket majd nyomás a herceghez fel a palotába. A repülő yugatra zuhant le, végre értesíthetjük a Protektorátust. Visszatérve a makron megtámadta a várost amit kitakarítva elárulják Leila tartózkodási helyét. Jobbról az első kapunál van Gaia szeme aki csak akkor enged át ha megszerezzük a Becsület kardját.

4. fejezet: A becsület kardja
Balra az erdőben komoly csaták várhatóak és elszórva Mithrill cuccok. A régésztábort elérve valamelyik sátorban x-gyógyital található majd a tóhoz kell menni ami középen van.
A kristályok bal-lent, jobb-fent, bal-fent vannak amint megvannak jobboldalt legfelül van a továbbjutás.
Symonékkal egy a Saturnine sírjára emlékeztető helyre jutunk, előbb induljunk balra. Kummer megjelenik nagy értetlenség és eltűnik. A négy kristály beállítása bf:3 ba:5 jf:9 ja:5. Nolám nincs kard... vagy mégis. Induljunk vissza és az út közben látható villámló rácsot fogjuk meg. A szemhez és tovább, Angel feltámaszt egy régi ismerőst Jack-et akit már annyiszor legyőzhettünk az előző részekben. Indulás tovább, a rejtélyes arany idegen Gaia szentélyében kiszabadul. Hamarosan egy kristályos terembe érünk amiket kapcsolgatni kell. Itt mentés majd: jk, bf, jf, láda, bl, jl, fk, lent a másik láda végül fent a középső út. Az árnyékszörnyeket ajánlott megölni mivel itt már nem ellenfelek. A labirintus közepén (nem útvesztő) megtaláljuk Leilát Gaia kiválasztotját. Angel mivel lebukik küld egy árnyékszörnyet, ez nem túl erős viszont rengeteg HP-ja van. A végén Leila elmeséli a robbanás utánni élményeit. Vissza Lut Goleanba, itt a herceghez majd jobbra a legfelső házba. Symon elfoglalja az első szobát és beáll zongorázni (a halál sok mindent kihoz az emberből...).
Leila próbál visszaszökni a szentélybe.

5. fejezet: Nem kívánt emlékek
Irány vissza Doktriába keletre. Liannával való találkozás után a régi Álomvölgy árvaházba északnyugatra kell menni. Itt kiderül Leila elfeledett emlékei. A valódi neve Faye Segail és a bátya hozta az árvaházba Cloud. A szellem mutat 3 alternatívát Symonnak a sorsának lehetséges beteljesülésével. Végén elmondja a nevét a szellem: ODAY. Kifelé egy nagyobb csapat Makron támad, de Leila Magrobbanás képessége véget vet a bulinak. A hajón mindegy kit választuk mert itt harcolni felesleges. Véletlenül se felejsünk el beszélni Symonsoldierrel. Az erdőben 3 láda van utána fel és megérkezik az admirális...

6. fejezet: Vadászat az angyalra
Az új bázison balra és jöhet a beszéd. Vásároljunk itt be sok HP/SF-töltő cuccot mert szükség lesz rá. Skandai keletre van, de nem kell kerülni hogyha a mocsár alatt a sziklától balra kötünk ki. Bent előbb a kissebbekkel végezzünk majd utána jöhetnek az elitek (ezek tűzre érzékenyek). Szétszórva találunk holdvirágot amik fullra töltenek.
A végén irány vissza a bázis majd jöhet Springdale. Ez már jöval nehezebb úgyhogy rendesen fel kell készülni. Bent már legalább lehet venni gyógycuccot, mikor már az alsó résszel végeztünk akkor vásároljunk be jól és lehet felmenni. Amikor kitisztítottuk itt is a terepet akkor mehetünk a balra lévő három elithez, ha így döntenénk akkor Symonnak a Szent védelem nevű technikát használjuk (már ha elég fejlettek vagyunk), Csorbával meg töltsük a HP/SP-t. Jutalmunk a sok XP-n kívül egy láda amiben egy Soul Guard van. Majd jöhet a boszorkány a templomban. Mikor végeztünk akkor mentés majd menjünk ki.
Most Enyvel és Leilával kell menni. Újra megszerezhető a Soul Guard ám velük már sokkal nehezebb, Leilával egy szint fel-t majd folyamatos magrobbanásokat míg Enyvel gyógyítsunk. Amint megvan mehetünk is fel az erdőbe.
Biggs-sel az oldalunkon mehetünk megkeresni Enyéket, de előtte még nem árt ha megint kiürítjük a várost a Makronoktól. A mentés után a hármast megint ajánlott megtámadni majd indulás az erdőbe csakhogy ezúttal lentről.

7. fejezet: A tűz és jég szimfóniája
A bázison új fegyvereket venni majd irány Tyran. A tisztogatás után a nagy házba kell menni, itt a bíbor katonák már eléggé kemények és a tűzzel szemben is ellenállók. Baloldali szobában az első kulcs majd a jobboldaliban a második. A szoborra egy szám van festve: 36783, ez a szám a továbbvezető ajtót nyitja. Intézzük el a makronokat és a jobboldali ajtó vezet Merchez, útközben Tray megállít és kihívja Csorbát. Merc persze már rég nincs itt, de legalább felszabadítottuk a várost. Gaiatól jön egy jel, hogy menjünk a Sárkányszigetre ám előtte még nézzünk be a Protektorátusba.
Feltöltött készletekkel irány a Sárkánysziget, itt is intézzünk el mindenkit és gyűjtsük be a sárkánytojásokat, de maradjanak meg! Mikor elérünk a két fához akkor hosszan menni kell valamelyik irányba majd ODAY besegít. Ezután mentés és felszedhető egy Szellem kristály. Tovább...

8. fejezet: Fúzió
Gaiaval való beszélgetés után falkon csapatok jelentkeznek, hogy Merc atombombákkal fenyegetőzik. Induljunk keletre Lut Goleantól jobbra lévő katonai bázisra. 5 percünk van a küldetésre úgyhogy sietni kell fel. Kerüljük ki a makronokat és fel a lépcsőn a jobbra lévő belépőkártyához (beszéd Symonsoldierrel) majd vissza le a számítógépekhez és nyissuk ki az ajtót. A kódok: 2673 4311 7592 vezeték mindegy. Ha lejárna az idő akkor újra lehet kezdeni 7 perccel. A végén vissza a bázisra. Vehetünk újfajta gyógyitalokat pl Vitamin Mix-et amivel csak az a gond, hogy piszkosul drága.
Keletre New Hope-ba. Itt persze nem engednek be, de jön a pörölysárkány és betessékel minket... A mentési helytől jobbra az első ház vezet tovább. A sárkány legyőzése után bevásárolhatunk gyógyitalokból, ha bemegyünk az egyik épületbe és ki akkor újra megjelennek a ládák. Kummer a csapatával már megint hősködni akar, de ezúttal sincs semmi esélye. Indulás fel a város vezetőjéhez Markey-hez akitől megtudhatjuk Angel tervét.

9. fejezet: Célpont: GAIA
Indulás a Halál város metrójába Tyran alatt. Az eligazítás után balra a számítógéphez kell menni, itt be a 4 kapcsolót és irányítsuk át az energiát 4. generátorba. A 3. váltónál egy szellemkristály van és ha továbbmegyünk és le akkor megszerezhető a ládából a Bleeding Valerian. Mikor már kiérnénk innét értesítenek, hogy az 1. váltónál lévő csapattal elvesztették a kapcsolatot ígyhát indulás oda. Amint elérjük a kaszát egy Guardian támad meg aki az egyik legerősebb ellenfél. Kifelé menet Enyt elrabolják az asztrállovagok így őt kell megmenteni.

10. fejezet: S a csillagok lehullanak
Irány a csillagszentély. Ez persze csapda és fogságba tartanak, de kitörve induljunk balra-le és találunk egy erős pajzsot, majd indulás Cryonához. A végén már miénk a repülő, ezzel járjuk be a környéket. El kell menni a teremtés koronájába és újra megmérkőzni Angellel.

11. fejezet: Vén Világok Háborúja
A bázison a hologramhoz kell menni ami az iroda alatt van. Szerezzük meg a pályán lévő GF-eket és cuccokat (amiknek a megszerzése lent van leírva) majd irány a Nekromanta kastélya.
A választásnál Leilát válasszuk, majd álljunk a kör közepére és megtanulja ODAY idézését. Beérve a varázsbékjók miatt nehéz csatákra jönnek. Az első agy fent van, itt használjuk a sárkánytojásokat. A csarnoktól jobbra és a keltetőn kikerülve a szörnyeket balra és egyenesen fel, megtámad egy Guardian majd utána jöhet a második agy. Vissza a csarnokba és a baloldalin be, végig a keltetőn és ott a harmadik. Majd vissza és be a középső ajtón egy könyvtárba. Itt össze kell gyűjteni a könyveket és az alábbi sorrendbe betenni: Sötét jelenések könyve, Ironfist öröksége, Lélek szabadsága. Majd jöhet a baloldali ajtó. Ezután a főteremtől jobbra majd a középső ajtón be. A felső részen menjünk végig át a kapcsolót, vissza és az alsó úton tovább. Itt egy agy és két halállovag.
Ha minden megvan akkor jöhet a Nekromanta...
Az utolsó előtti csatában a kristályokra kell öszpontosítani és Leilát életben kell tartani, hogy az Ave Zun-nal feltámassza a csapatot.Továbbá használjunk a harc előtt energiaitalt, és Kabuto-t mert pajzsot ad,Enyvel pedig a gyógyító napot hogy REGEN státust kapjunk.Lehetőleg egyszerre támadjunk a kristályokat akkor nem tudnak gyógyulni.

Végszó: Az élet megy tovább
Itt a vége...

Ezek alapján gratulálok a végigvitelhez és köszönet STEEL WIDOW -nak hogy megteremtette eme csodás játéksorozatot.

Esetleg, ha valamit nem értesz: Rog - szelezsangy@gmail.com

******************************************************************************************************************
EXTRA:
Guardian Force:

Leilának az 50-es szint elérésével lehetősége nyílik GF-ek idézésére. Ezeket különböző főellenfelek leölése után tanulja meg. Ha esetleg még nem érte el az 50-es szintet, de már megölte a szörnyet akkor sem kell pánikolni mivel automatikusan megtanulja amint eléri az 50-es szintet.

Golem:
támadás: A föld bosszúja
elem: föld
sebzés: 2000
célpont: Egy célpont
státusz: kiüt
SF használat: 120
megszerzése: Leila automatikusan megtanulja 50. szint után.

Golem(2):
támadás: Collapsium
elem: föld
sebzés: 2500
célpont: mindenki
státusz: kiüt
SF használat: 120
megszerzése: A játék végefelé kapja meg.

Mocsárféreg:
támadás: Elnyelés
elem: nincs
sebzés: 5
célpont: egy célpont
státusz: halál (gyenge ellenfeleket)
SF használat: 20%
megszerzése: Árnyék láp (ahol Eny kezdte) keleti oldaláról megközelítve látható a hullámzó víz.

Pörölysárkány:
támadás: 1000X-es Plazmafáklya
elem: tűz/energia
sebzés: 3500
célpont: mindenki
státusz: lángol
SF használat: 165
megszerzése: New Hope-ban a Pörölysárkány legyőzése után tanulja.

Symonsoldier:
támadás: Seek & Destroy
elem: tech
sebzés: 3000
célpont: egy célpont
státusz: kiütés
SF használat: 100
megszerzése: Beszélni kell a 4 lehetséges alkalomból legalább 3x Symonsoldierrel, ezek: árnyék lápnál az elején, hajótöréskor, atombomba keresésnél, Halál város csatornájában. Ezek után beszélni kell Roy-al Doktriában, majd a várostól jobbra lévő harctéren megtalálhatjuk a sisakját, ha Eny a csapatban van.

Symonsoldier(2):
támadás: Annihilation Zero
elem: tech
sebzés: 5000
célpont: mindenki
státusz: kiütés
SF használat: 200
megszerzése: Amikor megvan az előző akkor el kell menni a lezuhant csatahajóhoz ami Doktriától DNY-ra van. Ide kell jönni amikor Leila már 60-as és megtanulja.

Abidos:
támadás: Ezerpenge
elem: fizikai
sebzés: 4500
célpont: egy célpont
státusz: leszedi a védett státuszt
SF használat: 130
megszerzése: Doktriától DK-re van a Szív temploma, a kijárat keresésnél balra kell menni a szoborhoz, majd az szobrot el kell tolni ahol a villám hátralök és átugorni rajta, a kapcsolókat nem kell piszkálni csupán csak a kövekre kell állni, a harcban nem támad, de Leila Mocsárféreg GF-je egyből megölheti (hogyha megvan).

Kabuto:
támadás: A tűz szelleme
elem: tűz
sebzés: 0
célpont: csapat
státusz: Védelmet kap a csapat
SF használat: 100
megszerzése: A Halál város alatti csatornában egy piros pöttyöt kell keresni és legyőzni Kabutót.

Pióca:
támadás: Életszívás
elem: föld
sebzés: 500
célpont: egy célpont
státusz: nincs
SF használat: 50
megszerzése: A becsület kardjának keresése közben már jártunk itt, később a szobor mellett találjuk.

A hófehér királynő:
támadás: Jégszív
elem: jég
sebzés: 4500
célpont: mindenki
státusz: fáradt, kiüt
SF használat: 230
megszerzése: Doktriától délre van a palotája, de csak repülővel vagy a végén a teleporttal közelíthető meg. A bejutáshoz Leilának ismernie kell Abidos-t és a kiolvasztáshoz Kabuto-t. Bent megtámad egy Guardian, az erőtér leszedéséhez a kristályokat kell kapcsolgatni.

Ave Zun Gabriel:
támadás: Oblivion
elem: fény
sebzés: 7500
célpont: mindenki
státusz: nincs
SF használat: 360
megszerzése: A kereszt alakú szigeten van a régi csatahajótól DNY-ra. Kell hozzá: Abidoszt, Kabuto, Symonsoldier (mindkét), Mocsárféreg, Kummer 2 cucca, Graviya pallos és Leila a csapatban legyen.

Ave Zun Gabriel(2):
támadás: Kegyelem
elem: fény
sebzés: éleszt és felgyógyít
célpont: csapat
státusz: nincs
SF használat: 50%

ODAY - Final END
támadás: Totális megsemmisítés
elem: ODAY
sebzés: 9999
célpont: mindenki
státusz: méreg, vákum, lángol, halál
SF használat: 100%
megszerzése: Kell hozzá 4 szellemkristály, Leila 75-ös szinten és Ave Zun Gabriel legyőzése. A Nekromantához indulás után a Csillagszentély közepére kell állni.
+: néha besegít a harcok előtt

Cucc:
Symon:
Ultimatum Annihilus deo omninine Klimhazzard:
Ave Zun Gabriel legyőzése után kapjuk.
THOR:
A legerősebb páncél, Csillagszentélyben találjuk.
Baneblade:
A legerősebb vállpáncél, a Nekromanta palotájában.

Eny:
Graviya pallos:
A Nekromanta feltámadása után mennyünk Skandaiba és itt kell megszerezni (csak ha már megvolt az eligazítás).
Graviya páncél:
Ahol a pallos.
A Tenger Szellem:
Nekromanta palotájában a csarnoknál induljunk balra majd a jobboldali ajtón át és be a kapun, ha már kinyílt a 6. kapu nyitva.

Csorba:
Fekete Főnix:
Nekromanta palotájában a csarnoknál jobbra majd a jobboldali ajtó és a kapuba be, ha már az 5. kapu nyitva.
Főnix páncélzat:
Ahol a kard.

Leila:
XaaDu ököl
A Nekromanta feltámadása után (ha megvolt az eligazítás) egy bajnokságot rendeznek Lut Goleanban, az első négy ellenfél nem probléma, de az 5. a Halállovag már komoly gondot okoz. A Mocsáriféreg támadása miatt egyből megölhet, egyébként gyenge tech-re.

Kummer:
Asztralábium:
Kummer legyen a csapatban és irány Tyran, a jobb oldalon lévő szoborhoz kell menni.
Kalei csillagködpenge:
Kreon adja az Asztralábium megszerzése után. FIGYELEM itt (nálam legalábbis) gyakran hibával kilép, amit úgy oldhatunk meg ha Kummert leváltjuk Leilára és kimegyünk!!! Ezek után majd vissza lehet cserélni.

Egyéb:
Fénykristály darab:
Eladva megoldódnak az anyagi gondok, a kereszt alakú szigeten lévő ZUN Titán-tól lehet megszerezni.

*********************************************************************************************************************